Zhang Zhong Shi zongoraestje a Duna Palotában

Programot feltöltötte:
ittlakunk.hu

Oszd meg másokkal!

Desktop

Zhang Zhong Shi (张中石) Budapesten született fiatal kínai zongoraművész. Az elmúlt éveben a Benczúr házban rendezett nagysikerű zongoraestje után, most már végzős zongoristaként láthatja a közönség a Duna Palotában.
Zenei tanulmányait 2003-ban 7 évesen kezdte, és már korán számos helyi- és országos, később nemzetközi zongoraverseny nagydíját tudhatta magáénak.
2008-ban az Országos Bartók Béla Zongoraverseny nívódíját, 2012-ben párosban az Országos Négykezes és Kétzongorás verseny I.díját, az olaszországi Nemzetközi Euterpe Zenei Versenyen, a Marcello Abbado által vezetett nemzetközi zsűri III- díját nyerte el. 2015-ben alkalma volt fellépni a Művészetek Palotájában a Budapesti Fesztiválzenekar által szervezett Stravinskij-maratonon, melyet a Bartók Rádió élő adásban közvetített. 2017-ben egyike lehetett azon 10 zeneakadémiai hallagatónak, akiket a Bank of China ösztöndíjjal támogatott, és amelynek gáláján saját zongoraműsorral léphetett fel a Zeneakadémia Nagytermében.
2014-ben nyert felvételt a Tóth Aladár Zeneiskolába Eckhardt Gábor professzor osztályába, majd 2016-tól a Liszt Ferenc Zeneakadémia hallgatója Eckhardt Gábor és Baranyay László osztályában.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?