Falfirka #20 – Vass Norbert

Programot feltöltötte:
ittlakunk.hu

Oszd meg másokkal!

Desktop

Kortárs szerzők felolvasása Pest középkori városfalánál háromhetente, a József Attila Kör szervezésében.

>> Fél óra irodalom munka utánra – mozi előttre.<<

Felolvas: Vass Norbert

Vass Norbert 1985-ben született Kaposváron. Ahhoz a nemzedékhez tartozik, akik még a zene miatt kapcsoltak a Music TV-re. Történelem és kommunikáció szakon végzett, majd doktori tanulmányokat folytatott: a nyolcvanas évek hazai punk- és underground zenéjét, illetve annak állambiztonsági megfigyelését kutatta. Mostanában elég sok posztrockot hallgat.

Kisprózái, versei, tanulmányai, valamint könyv- és kiállításkritikái 2009 óta jelennek meg. GabbaGabba – táviratok kihunyt csillagokba című sorozatát a Magyar Hang közli ősz óta. A 2018-as Móricz Zsigmond Irodalmi Alkotói Ösztöndíj elnyerése egy novellakötet megírásában nyújtott számára segítséget, amelynek történetei egy névtelen kisvárosban játszódnak, kevéssel a rendszerváltozás után.

Szövegeiben a hiány teremtette csodákat, a csontig hatoló csúfolódásokból merített erőt, a felnőtté válás lehetetlenségét és a fantáziának a józan ész felett aratott győzelmét igyekszik elbeszélni.

>>Az esemény ingyenes, az összegyűlt adomány a szerzőt illeti.<<

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Partnerek